Szentgyörgyvölgy - Velemér - Gödörháza - Magyarszombatfa - Kercaszomor - Bajánsenye - Őriszentpéter - Szalafő - Pankasz - Ispánk - Szatta - az őrségi települések felsorolása Moldova György által - ajánlott őrségi szállás

 orsegi_szallasok

A veleméri Botszeg látképe a Velemér-patak hídja felől; a dombon, a fák között van a Cserépmadár szállás és a Csinyálóház

 

A fenti könyvjelzőkön keresztül elérhető cikkekben a legfontosabb őrségi településeket mutatjuk be, a honlapunkon azonban sok olyan nevezetességet is talál, amelyik nem tartozik a szorosan vett Őrséghez. A helyszűke miatt sok esetben őrséginek nevezzük ezeket is, bár pontosabb lenne némelyiket őrségközelinek, vagy az Őrségből autóval elérhetőnek tekinteni. Amikor az őrségi településeket soroljuk fel, akkor elkerülhetetlen néhány szót ejteni arról, hogyan is állunk ezzel az Őrség-fogalommal. 

Alább azokat a településeket mutatjuk be, amelyek az Őrséget járó túrista számára a leginkább érdekesek lehetnek. Nem soroltunk fel minden őrségi települést, mert megtalálható a kimaradtak leírása a neten is; s mert a közeljövőben talán erre is sort kerítünk. Ugyanakkor bevettük Szentgyörgyvölgyöt is az őrségi települések sorába, bár ezt más listákról le szokták hagyni. Ezt a számbavételt indokoltnak tartjuk, mert Szentgyörgyvölgyöt őrállók alapították és a a falu a török közeledtekor hivatalosan is csatlakozott az Őrséghez, sőt egy időben Őriszentgyörgyvölgynek is hívták.

Hasonló indokok persze más települések mellett is felhozhatók lennének. Az Őrség fogalma alatt egyébként is egyre nagyobb területet értenek mostanában. Az Őrség határa nyújtózkodik és tágul. Ha másképpen nem, legalább azt mondják el a környező falvakról és városokról, hogy ott van az Őrség kapuja. Mert érdemes valamiképpen az Őrséghez tartozni. Jól van ez így, örvendjünk együtt annak, hogy van itt az országunknak egy gyönyörű szeglete, amelyet érdemes megismerni.

A becsület azonban azt kívánja meg, hogy elmondjam: nincs éles határvonal sem a földrajzi, sem a néprajzi adottságokban, a környező területek - hála a Teremtőnek - ugyanolyan szépek és érdekesek, mint az Őrség. Vagyis ez az alábbi felsorolás nem tekinthető teljesnek és a honlapunk nem is akar határvonalat húzni a környzet tájegységei közé. Az egyszerűség kedvéért őrséginek (vagy őrségközelinek) tekintjük azt az élményhalmazt, amit egy őrségi nyaralás során a szállásunkról kiindulva megismerhet a vendég.

A településlista összeállításakor az volt a célunk, hogy a veleméri Cserépmadár szálláson és Csinyálóházban nyaraló vendégeknek bemutassuk a javasolt őrségi szállás környezetét. Nem is törekedtünk arra, hogy az Őrség határát ne lépjük át a nevezetességek leírásakor. Hiszen a nálunk pihenő vendég akkor jár el helyesen, ha az Őrség tágabb környezetére is figyel.  

 

velemer 

A Velemért és az Őrséget bemutató kötetünknek már a negyedik kiadása van el fogyóban

Pankasz

Pankasz a falumúzeumáról, a szoknyás haranglábról és a nemrég felújított műemlék-kovácsműhelyről nevezetes a falusi turizmus látogatói számára. 

 

 pankaszi_haranglab

A pankaszi szoknyás harangláb az Őrség legszebb haranglábja

 

orsegi_szallas_pankaszi_haranglab

A pankaszi szoknyás harangláb a dombtetőn, a lenyugvó nap utolsó sugaraitól megvilágítva

 

orsegi_szallas_pankasz

A pankaszi harangláb csúcsa és szalmából kialakított szoknyája

 

orsegi_szallas_pankaszi_haranglab_laba

A pankaszi harangláb alapját néhány derekas tölgyfagerenda képezi

 

Az őrségi települések körülhatárolása

Nem állapítható meg pontosan, hogy melyik település számít őrséginek s melyik nem. Jellemző példa, hogy Őriszentpéter, amely most az őrség fővárosa címmel büszkélkedik, eredetileg nem is tartozott az Őrséghez, csak Mátyás király adta a szalaőröknek. Amiből következően nem könnyű az őrségi települések puszta felsorolása sem. Moldova György így ír erről a nehéz feladatról:

"Földrajzi határait, a hozzá tartozó falvakat illetően a leírások eltérnek egymástól. Az 1548-as tizedösszeírás tizenhat falut sorol ide mint a németújvári vár tartozékát: „ezeket a falvakat Őrségnek hívják, és csak egy őrnagy fennhatósága alá tartoznak”.

Nemesnépi Zakál György, az Őrség első és mindmáig utolérhetetlen ismertetője, így ír 1818-ban: „áll ez a kis tartomány és eleitől fogva állott tizennyolc kisebb-nagyobb helységekből”.

Kogutowitz Károly egy 1936-os könyvében földrajzi meggondolások alapján kiterjeszti az Őrség határait, ideveszi az egész Rába-völgyet is, így az őrségi falvak száma felmegy harmincnégyre. Fodor Henrik tizenkilenc község mellett tör lándzsát, Dömötör Sándor szerint viszont: „…szorosan véve 18, tágabban véve 37 község tartozik az Őrséghez”.

Én valamiféle középutat választottam, abból indultam ki, hogy az Őrség mindig is inkább politikai-közgazdasági fogalom volt, mint földrajzi, ezért felkerestem minden olyan helységet, amely közigazgatásilag a négy nagyobb őrségi központ hoz tartozik, valamint ide soroltam az úgynevezett Belső-Őrséget is. A kutatóterületem ezek alapján így alakult:

I. Őriszentpéter, Szalafő, Ispánk, Nagyrákos, Szatta, Kondorfa.

II. Bajánsenye, Kerkáskápolna, Kercaszomor.

III. Pankasz, Kisrákos, Viszák.

IV. Őrimagyarósd, Szaknyér, Szőce.

V. Magyarszombatfa, Gödörháza, Velemér."

 

Ajánlott őrségi szállás

A veleméri Csinyálóházzal (2 háló, 5 ágy) egy portán található a Cserépmadár szállás (3 szoba, 11 ágy), egy százéves parasztház, amely szintén az őrségi falusi turizmus szolgálatában áll. Honlap: www.cserepmadar.hu . Telefon: 06(20)534-2780. Villanyposta: cserepmadar@gmail.com . A szállásdíj SZÉP Kártya segítségével is kifizethető.

orsegi_szallas_falusi_turizmus

A veleméri Cserépmadár szállás homlokzata orgonavirágzás idején

 

A veleméri Cserépmadár szállás egy csoportoknak, baráti családoknak teremtett igazi őrségi vendégház.

 

Egész ház (3 szoba, 3 fürdőszoba, konyha, étkező, 11 ágy) ára: 

 

6000 Ft/fő/éj 1-3 éjszaka esetén 

5000 Ft/fő/éj 4 vagy több éjszaka esetén 

 

Az alapdíj: 6 főre eső díj (30-36 000 Ft).

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás parasztházból lett az őrségi falusi turizmus kedvelt kiindulópontja

 

 

Az Őrségben a falusi turizmus (a szálláshelyek fejlesztése) terén jelentős fejlődés tapasztalható az utóbbi években. Ennek köszönhetően sok őrségi vendégház, lakosztály és egyéb szállás nyílt meg. Van olyan település, ahol nagyobb a turisztikai szálláshelyek fogadó kapacitása, mint a lakosság lélekszáma. Akinek van egy üres szobája, vagy háza; az már szállást, vendégházat, apartmant alakított belőle és bejelentkezett a falusi turizmus szálláskínálói közé. Ez természetes, hiszen minden őrségi család képes lehet egy kisebb szálláshely fenntartására. Megjelentek ugyanakkor a tőkeerős vállalkozók is, akik néha több százmilliós beruházással 50 főnél is nagyobb befogadóképességű panziók, vendégházak és szálláshelyek megjelenését segítették elő. Van olyan is, aki csak egy őrségi parasztházat újított fel s adja ki túristáknak. Gyakran az örökösök hasznosítanak szálláshely céljára egy-egy megüresedett szobát. A szálláshelyek túlkínálata teremtett némi árzuhanást, de ez egyúttal folyamatos fejlesztést is eredményezett. A szállások vetélkedése oda vezetett, hogy a szállás adása mellett ma már valami turisztikai többletet is kell nyújtani a falusi turizmus vándorainak. A tőkeerős szálláshely fürdési lehetőséget és éttermi szolgáltatásokat kínál (ez az összetettebb vállalkozási szerkezet úgy is kialakulhat, hogy egy fürdő, vagy étterem kezd szállás adásába - amire szintén van példa). Azonban a tőkeerős fejlesztéseknek is van korlátja. Akad rá példa, hogy a nagyobb panzió a magas rezsiköltség miatt nem lehet nyereséges és eladni is csak a beruházási költség töredékéért lehetne. Mert nem lehet minden őrségi szállás mellé rentábilis fürdőt és éttermet építeni. A kisebb őrségi szállások többnyire valamilyen olcsó megoldást választanak s például kulturális programot és egyfajta őrségi hangulatot kínálnak. A szállás területén bemutatják az Őrség népi kultúráját - egy múzeumként berendezett helyiséggel, vagy a szállás múzeális értékű berendezésével. E kisebb őrségi szállások fennmaradását segíti még, hogy azt az elkülönült nyugalmat tudják biztosítani, amit a városok forgalmától menekülö vendég keres az Őrségben. Azaz itt egymásra talált a turisztikai kereslet és az, amit az Őrség lakossága a szállás terén nyújtani tud. A vendég nem ritkán azért jön e szép tájra, mert a szállás nyugalmát meghitt elkülönültségben kívánja élvezni a párjával, a családjával, vagy a barátaival. Falusi parasztházat keres, ahol megtapasztalhatja a csendet és a Őrség természeti szépségeit.  Miközben a nagy befogadóképességű panziók ezt csak csökkentett mértékben képesek biztosítani, a fogyatkozó őrségi lakosságszám miatt megüresedő szép házakból kialakítható kisebb szállások éppen ilyen célra alkalmasak. Ez azt jelenti, hogy a parasztházakból kialakított kis őrségi szállás is létjogosult, meg a nagyobb panzió is. Sőt, egymásra is vannak utalva, mert a nagyobb szálláshely éttermét és fürdőjét csak a közeli kis szallások vendégei tehetik rentábilissá; miközben a kis szállás vendégének is hasznára lehet a közeli étterem és medence.

 

orsegi_szallas

A veleméri Cserépmadár szállás (egy kb. 10 fő elszállásolására alkalmas őrségi szállás)  és a Sindümúzeum (a magyar hieroglif írás egyetlen múzeuma)

 

Hogyan illeszkedik e képbe a veleméri Cserépmadár szállás és Csinyálóház? Hogyan tagozódik be az őrségi szállások és szállodák sorába? Nos, elsősorban az adottságok határozzák meg a lehetőségeket. Ezek a szállás céljára szolgáló veleméri épületek az egyik legyszebb (ha nem a legszebb) őrségi tájban épültek meg. A dombtetőn lévő szállások körül virágzó rétek, néhány száz méterre patakok és erdők találhatók. Jellemzője a portának és Velemérnek a béke és szépség. Amikor egy végtelen csendben átaludt, pihentető éjszaka után kilépünk a teraszra és megrészegülünk a tájat átlengő boldog madárcsicsergéstől, vagy a virágzó árnyékliliomok illatától - akkor nehezen felejthető élménnyel gazdagodunk. Évekig hálásan emlékezhetünk rá s erőt ad az elkövetkező munkához. Az épületeket elsősorban őrségi parasztbútorokkal rendeztük be, amelyeket saját tervezésű elemekkel egészítettünk ki - de van egy múzeumunk is. A Sindümúzeum látogatóinak rendszeresen megmutatjuk a szállásokat is, ha azokban éppen nincs vendég. Az összhatásra jellemző, hogy belépve a szállás céljára átalakított épületekbe, a látogatók rendszerint megkérdezik egymástól: - Drágám, nem tudod, hogy mi miért nem itt szálltunk meg?

 

 

Bababarát őrségi falusi magánszálláshely antik parasztbútorokkal
(2 szoba, 5 ágy, fürdőszoba, konyha)

9946 Velemér, Fő utca 7
+36-20-534-2780

foglalas@csinyalohaz.hu

Booknow Hu

 

K&H Szép kártya elfogadóhely

OTP Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

MKB Széchenyi Pihenőkártya elfogadóhely

Elfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American ExpressElfogadott bankkártyák: VISA, Mastercard, American Express

Romantikus Ejszakak

Orsegi Wellness Akcio Csinyalohaz

 

Rólunk mondták

Elsosorban a ház különös varázsa fogott meg bennünket. Ha valaki igazi nyugalomra és kikapcsolódásra vágyik, itt igazán megkaphatja.

Molnár József, Nagyesztergál


Az Önök háza gyönyörű és minden igényt kielégít.

Szántó Anita


Nekünk maga az Őrség is élmény volt, és ezt csak fokozta a gyönyörűen berendezett házikó.

Harangozó Éva